2004. ÉVI ELSŐ PECA

Végre sikerült összehozni 2004. 02. 21.-én az idei év első pecáját. Szerencsések voltunk, mivel szép napsütésre virradtunk, és a hőmérő higanyszála is 0 fok fölé emelkedett.
A megbeszélés szerint az öcsémen volt a sor bevásárlás terén, ezért ő ment a horgászboltba, ahol (a hideg időre és a helyszínre tekintettel) bevásárolt - ez most nem reklám - 2 kg hideg-vizes pontyos TOP-MIX-et, 1 kg kagylóízesítésű Buki mixet és egy doboz szemes kukoricát. Az élőanyagot 1/4 liter csonti biztosította.

A bevásárlás után nem volt más dolgunk, mint bepakolni a kocsiba és hárman el is indultunk az általunk ismert és a szálldogáló pletykák szerint kiolvadt bányatóra. Kiérkezésünket 11 óra körülire terveztük. Amint kiszálltunk az autóból meglepve vettük észre, hogy a tó egyik részét - pont azt ahol a stég van - majdnem vastag jégpáncél borította a parttól úgy 30-40 méter távolságig. Mivel viszont láttuk, hogy a tó másik fele ki van olvadva, ezért mégis úgy döntöttünk, hogy maradunk, csak a túlparton próbálunk szerencsét. Mivel erősen fújt a szél úgy döntöttünk, hogy egy szélvédett mégis napsütéses helyet választunk ki horgászatunk helyszínéül.

Miután ezt megtaláltuk, kipakoltunk. Ezutána mint mindig rám várt az a hálás feladat, hogy az etetőanyagot bekeverjem - amiben csak annyi volt kellemetlen, hogy a víz elég hideg volt. Szépen bekevertem, szitán áttörtem és laza szerkezetűre gyúrtam. Majd rövid tárgyalás után megállapodtunk abban, hogy ki hogy és miként fog horgászni.
A vendéglátónk, mivel kényelmes horgász, ezért az ő választása az egyszerű fenekezésre esett, aminek az lett a végeredménye, hogy a csúszó-ólommal szerelt kéthorgos, kukoricával csalizott horgászkészségét - a tőlem várt módon - a kutya sem mozdította meg, nemhogy még hal.

A hagyományos fenekező bevetve.

Megpróbálkozott még pergetéssel, rapalával és twisterrel, de hamar megunta. Ezek után nem jöhetett más szóba csak a fenéken, kishallal való horgászat ☺. A várakozással ellentétben nem fogott semmit, sőt még mozdítása sem volt.

Ragadozóra várva.

Az öcsém azt mondta, hogy kereső horgászatot is fog folytatni feeder bottal, aminek az lett az eredménye, hogy fogott vele 2 egész darab törpeharcsát.

Vendéglátónk idejéből a feeder bot őrizetére is telik.

Én, az általam kultivált és nagyra tartott spiccbotnál maradtam. Az öcsém is inkább ezt a módszert választotta, mondván a feeder jól el van a vízben, (néha leellenőrizte és újat dobott). További megbeszélés tárgyát az képezte, hogy rendben van, hogy spiccbot, de hová etessünk?! Mivel úgy gondoltuk, hogy a halak még a mélyebb részben tartózkodnak, ezért a part mellett a gödörvájó által kotort mélyedéseket kerestünk, szám szerint kettőt, hogy ne egy etetésen horgásszunk, úgy gondoltuk, két etetés - dupla esély. Mélység mérés, az adatok szerint 3 méter mély gödör. A horog fenékre fektetése, súlyozás osztottra állítása - hogy a csalinak szánt csonti szép lassan, majdnem természetes módon hulljon alá a víznek fenekére ☺.
Alapozó etetésnek 3-3 gombóc remek etetőanyagot dobtunk, majd kézzel dobáltunk rá egy-egy marék csontit és egy kis kukoricát - mivel a mestersége bányatavak fő jellemzője a ponty központúság a horgásztársadalom zömének az ízlése szerint, ezért mi is arra számítottunk.

Spiccbot és horgász a helyére.

Horgászbotok és horgászok a helyükre, a kapás várása közben beszélgetés. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy megbillen az úszó antennája és szép lassan elsüllyed, bevágás, fárasztás és a szép 15 cm-es törpeharcsa kiemelése.

Na amit nem látok az úszó, amit látok az a spiccbot vége.

Horogszabadítás, majd a szerelék visszapöccintése az etetés helyrére. Majd ezen mozdulatsor ismétlése kisebb-nagyobb szünetekkel, mindkét etetett helyen. A többi boton semmi mozdítás.
Az egyhangúságot csak egy pár küsz megfogása, és egy gyönyörű keszeg öcsém általi meg akasztása, kifárasztása, a vendéglátónk általi szákolása és az általam történő fényképezése törte meg.

A keszeg fárasztása...



... és szákolása.

Miután meguntuk a törpeharcsa fogását és elvesztettük a reményünket azzal kapcsolatban, hogy a tüskeerdőt ki fogja szorítani az etetésünkre tóduló keszeg, kárász és pontymennyiség, ezért 15 óra körül összepakoltunk és elindultunk haza, hogy a Csillagkapu kezdetére még hazaérjünk.

A zsákmány visszaengedés előtt.

Tanulságul pedig megtudtuk, hogy ahol törpeharcsa van ott, bizony mindegy, hogy tél vagy nyár van, ők mindig esznek meg esznek és esznek...
Nekünk meg ennyi elég volt, hogy horgászhattunk egy kicsit végre. Reméljük, hogy nemsokára a Tisza-tó is kiolvad és meg lehet horgászni. Bár amikor legutóbb ott jártunk még a feltöltését sem kezdték meg, úgyhogy még egy párat aludni kell, mire oda jutunk, hogy a Tiszai keszegekkel csatázhassunk.