Irány az Alvíz 1. Tőlem messze lakó emberek esetleg nem nagyon vannak tisztában azzal, hogy mit jelent dél heves megye környékén ez a bűvös szó, hogy ALVÍZ. Nos ez nem más mint a kiskörei vízi erőmű duzzasztó gátja után folyó élő Tisza. Melynek érdekessége, hogyha a turbinákon kívül nyitva vannak a zsilipek is, ott aztán van folyási sebesség, sodrás, örvény, burvány és minden életveszélyes és szép dolog.
A fő szépsége az alvíznek,
még annyi, hogy az egyik partja homokos, aránylag lassan áramló, enyhén
mélyülő (azért, ha nyitva a zsilip el kell a fürdésen gondolkozni) a másik
part az köves, gurulós, életveszélyes gyorsan áramló és mélyülő. (Kis
előzmény: tavaly valamikor történt egyik ismerősömmel. Azt hallotta,
nagyon megy a hal az alvízen, ezért bement a boltba vett 5 db 35 g-os
etetőkosarat, 10 db 1/0 horgot és háromnapos jegyet. Majd hazament
becsomagolt és lekocsizott a köves részre. Beszórt 10 kg kukoricát, majd
fogta és bedobta a felszerelést - bot és az orsó kivételével - a vízbe,
majd feltette a karika kapásjelzőjét és várta a kapást. Elmondása szerint
látta azt, hogy a damil, majdnem függőlegesen van a vízbe és tudta, hogy a
víz nagyon áramlik, ezért rutinból ugyan felfelé dobott egy kicsit
folyásirányba, de megdöbbentette, hogy csak azt látja, hogy a megtömött 35
g-os etetőkosarat, mely összesen nyomott vagy 100 g-ot, mint a pelyhet
sodorja a víz. Majd lassan elkezdett emelkedni a karika kapásjelző és
szépen felhúzódott a botig. Emberünk bevágott és iszonyatos bothajlítás
közben elkezdet fárasztani, majd mivel a hal nem húzott és a bothajlításon
kívül nem történt semmi, úgy döntött biztos leakadt. Ekkor teljesen
behúzta a féket és beszakította a felszerelés vízben lévő részét. Sebaj
gondolta magában, majd legközelebb. Szerelés, dobás, szakítás - szerelés,
dobás, szakítás - szerelés, dobás, szakítás - szerelés, dobás, szakítás,
mikor elfogyott az összes vásárolt etetőkosara és horga, mint egy fél óra
leforgása alatt, összepakolt és hazament.)
Nem úgy ment a hal az általunk látogatott tavakon, mint ahogy mi szerettük volna. Mindenki azzal jött nekünk, hogy milyen jól megy a keszeg az alvízen (mivel az összes zsilipet elzárták, csak a turbinák mennek néha – ami azt jelenti, hogy szinte áll a víz). Ezért összeszedtük a bátorságunk és a felszerelésünk (7 m-es bolognai botokat, hozzávaló úszókat) és elindultunk teszt horgászni az egyik péntek délután 15 órakor, nagyon jó horgászbarátommal. Későbbi szándékunk egy teljes napos peca volt. Mivel nem tartozom Magyarország 100 leggazdagabbja közé, ezért teszthorgászat alkalmával vettem 2,5 kiló MILO Carpa etetőanyagot, bele 2 db konzerv kukoricát és ¼ liter csontit. Mivel előzőleg megpróbáltunk érdeklődni, hogy milyen felszerelést vigyünk, azt a tanácsot, kaptuk, hogy 3-4 g-os úszókat, ezért azokra fektettük a fő hangsúlyt, de a korábban már látott vízfolyáshoz bekészítetünk 8-10 g-osakat is. Ezután jött a meglepetés az alvíz, mínusz 300 cm-en állt, ami azt jelentette, hogy az összes zsilip már jó ideje zárva van, tehát a Tisza folyót a turbinákon átáramló víz táplálja és semmi más. Az egész folyó majdnem állt, ezért a parton felszereltük a bolognai botjainkat és bekevertük a halak etetésére szánt anyagot. Majd alapozó etetés, mélység mérés (a parttól 7-8 méterre 6 méter mélyvíz) és végre horgászat.
A horgászat nagyon jól sikerült. Fogtunk mindenféle halat, főleg jász-, lapos-, bagoly- és dévérkeszeget, valamint 2-3 db szép gardát is.. Sajnos a pontyok elkerültek, de nem is olyan nagy baj L. Nem sok mindenünk bánta a horgászatot, kb. kettőnk délutáni horgászatának mérlege 2 db (megszakadt) elúszott úszó és 15 db horog.
A nap végén, még sötétedés előtt barátom teljes eltűnős úszós kapás láttán bevágott és a „kemény” felszereléssel közel másfél órás fárasztás után sikerült kölcsön szákkal kiemelni egy „buta képű” szájba akadt busát.
Ezután vaksötétben lámpa
nélkül összepakoltunk, 23 órára haza is érkeztünk és a másnapi elszámolás
során kiderült, hogy a horgászat alkalmával nem veszítettünk el semmit.
Mindenkinek legalább annyit görbüljön, mint nekünk görbült. |
||||
www.sejt.hu
- Horgász e-enciklopédia, hogy mindent tudhass! - Horgászoknak
horgászatról horgászoktól. Barangol.hu | kartotek.hu | mozogj.hu | ragacs.hu | SEJT.HU sejt@sejt.hu |