Jászkiséri Pontyfesztiválon rendezett versenyre felkészülés

Anno annak idején elhatároztam, hogy horgász versenyeken fogok indulni, most pedig itt a lehetőség előttem. Igaz nem először, de most a szokásosnál is alaposabban felkészültem. A gondolat az, hogy nekem esélyem sincs arra, hogy feeder bottal eldobjak a nádasig, ezért a pontyokat kellene kicsalnom, onnan. Ezért most olyannal próbálkoztam, ami nem sok ember eszébe jutna, legalább is teljesen ilyen formán. Ezzel a taktikával vagy jó leszek, vagy nem fogok semmit.
A felszerelés 3,6 m-es M/H feederbot, 40-es elsőfékes orsó, 0,22-es damil távdobó etetőkosárral, 0,20-as előkével amire 8-as horog van kötve, mivel brutális jószágokra is lehet számítani.

Az eddigi tapasztalatokból kiindulva, sajnos az a gyakorlat, hogy azok nyerik a versenyeket, akik bojlis botokkal, vagy surf botokkal versenyeznek. Ugyanis ők tudnak olyan messzire dobni a nád elé, ahol a ponty jár. Ezért rendre ők fogták, ha nem is a legtöbb, de az biztos, hogy a legsúlyosabb halakat. Tavaly május elsejei derbit kb. 13 kilóval nyerték, az ideit 15 kilóval. Finomszerelékes pecának esélye sem volt eddig (lehet, hogy most sem lesz), hiába az alapos felkészülés.
Na lássuk a részleteket! A etetőanyag: 1 kg TOP MIX aszaltszilvás, 1 kg TOP MIX panettone, 0,5 kg kukoricapogácsa.


0,5 kg kukoricapogácsa áztatva


TOP MIX aszaltszilvás, TOP MIX panettone


A kukoricapogácsát áttörjük a szitán.


Majd jól összekeverjük, ami nagyjából így nézz ki.


Az összekevert etetőanyagot, még egyszer áttörjük a képen jól látható, hogy mennyi minden fenn marad a tartalmas anyagból.


Áttörés után így nézz ki az etetőanyag.

Az etetőanyagot jól lezárjuk és felhasználásig békén hagyjuk, ha kell reggel után nedvesítünk.
A felkészülés első része megvan.
A második fázis, majd kint a tónál. 1 liter csontkukac, 4 doboz csemegekukorica és epres mikropellets, melyeket majd csontiragasztóval próbálunk egymáshoz illeszteni és az etetőkosárba csak ezt gyúrjuk.


Csemegekukorica, csonti és pellets.

A taktika a verseny elején kb. a fele etetőanyagot csúzlival belőjük, amilyen messzire csak tudjuk és az etetőkosárral, pedig rádobunk. Ha nincs kapás, akkor 15 percenként újra csalizunk és újat dobunk. A csali még nem tudom, de valószínű, hogy pescaviva és csonti csokor lesz először, aztán ha nincs kapás, majd mással próbálkozunk.
Na itt be is fejeztem, majd jelentkezem a verseny beszámolóval legközelebb.

Ja és a lényeg, most nekem görbüljön a bot, de nagyon.

2004. 05. 28.

 
 
 
www.sejt.hu - Horgász e-enciklopédia, hogy mindent tudhass! - Horgászoknak horgászatról horgászoktól.
Barangol.hu | kartotek.hu | mozogj.hu | ragacs.hu | SEJT.HU
sejt@sejt.hu Oldaltérkép