INFORMÁCIÓK

Azt hiszem ennél a résznél nem kell túlmagyaráznom, hogy mit találhattok itt. Elsősorban a horgászatról szóló törvényeket és a hozzá kapcsolódó jogszabályokat olvashatjátok.
Itt majd megpróbálom összegyűjteni a horgászversenyeket. A nemzetközi és  országos horgász versenyekkel nem is lesz nagy gond hisz azokat majdnem mindenhol megtalálhatjátok.
Az igazi kihívást azonban az jelenti, hogy a helyi amatőr versenyek is felkerüljenek erre az oldalra. Ezért arra kérnélek benneteket, hogy az egyesületetek által rendezett horgászversenyek kiírását küldjétek el a sejt@sejt.hu e-mail címre, melyet én közé teszek az oldalon.
A Szolunáris táblát azt hiszem nem kell túl magyaráznom, mindenki tudja, hogy mi a jelentősége, legfeljebb nem mindenki hisz benne.

Törvények

Horgászversenyek

Szolunáris tábla


Törvények
A horgászat országos szabályai
 

1997. évi XLI. törvény a halászatról és a horgászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 78/1997. (XI. 4.) FM rendelettel
 

56/1997. (X. 21.) BM-FM együttes rendelet határterületen a vadászat, határvízen a közlekedés, a halászat és a horgászat rendjéről
 

13/2001. (V. 9.) KöM rendelet a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről

fel


 

 
 
 
www.sejt.hu - Horgász e-enciklopédia, hogy mindent tudhass! - Horgászoknak horgászatról horgászoktól.
Barangol.hu | kartotek.hu | mozogj.hu | ragacs.hu | SEJT.HU
sejt@sejt.hu Oldaltérkép