Eljött hát a várva várt nap. Nagy nehezen felkeltem, s magam is meglepődtem, milyen gyorsan összeszedtem magam. De ami ennél is meglepőbb volt, legkedvesebb barátnőm is már a kapuban várt a megbeszélt időnél legalább 5 perccel hamarabb.

Az idő nem volt igazán jó, de gondoltam ilyen korán soha nincs jó idő. A megbeszélt helyen megvártuk a többieket, majd a 3 autóból álló kis konvojunk elindult Jászkisérre. (Útközben meglepően tapasztaltan, hogy már vannak ébren emberek…) A csapat alakulás a következő volt: a párom Tomi, a barátnőm Margó és én az egyik kocsiban. Gábor (újdonsült horgásztársunk) és Zolika (legkedvesebb barátunk lelki támasz gyanánt) a második autóban. A párom öccse Zoli szintén versenyzőerő, a haverjával (aki ugyancsak támaszték gyanánt) a harmadik autóban). Ezek voltunk mi. Reszkessetek pontyocskák.
Az út nem tartott sokáig, de arra éppen elég volt hogy az időjárás rosszabbik oldalát vegye elő. Megérkeztük, megálltunk, kiszálltunk, kipakoltunk, bezártuk az autót, tettünk 2 lépést a nem kevés csomaggal és…. Eleredt az eső. Örültem. Nagyon. :-(
Volt benn egy placc, oda lerámoltunk, majd bemenekültük valami fedél alá. A hely amúgy nagyon csinos volt. Kedvemre való nádfedeles házikók, szép muskátlik, gondozott környék. Ám jobb lett volna, ha inkább nem esik.

Megkérdeztem mire várunk, mert kicsit már untam az esőt nézve való üldögélést. Mint kiderítettem, a sorsolásra vártunk. Sajnos még addig is volt legalább egy fél óra. Ezért megszemléltem a többiek cókmókját, ahogy a miénkkel együtt ázik az esőben. Örömmel konstatáltam, hogy a miénk nagyon frankó. Ez amolyan női dolog, gondolom a pasiknak a praktikum számít.
Nehezen, de csak eltelt az idő és az időjárás is megkönyörült rajtunk, mert körülbelül sorsolás kezdetével egy időben a eső is abbamaradt. Figyeltem kis csapatunkat és szurkoltam nekik, hogy jó számot, illetve helyet húzzanak, attól függetlenül, hogy nem igazán tudtam melyik lehet a jó és melyik a kevésbé jó hely. Az én párom a 13-ast húzta, aminek én nagyon örültem, hiszen az, az egyik kedvenc számom. Ö már nem annyira, mikor meglátta, mert eléggé sok volt a zöld növényzet… Szerencsénkre Gábor a 21-est húzva és Zoli a 17-est húzva közel horgásztak hozzánk. 

Kicsit messze volt a helyünk, vagy csak a sok csomag miatt tűnt olyan messzinek? Odaértünk, kezdtük pakolászni. Én segítettem Tominak pakolászni, volt csomagja bőven.

Láttam, hogy mellettünk nem messze Zoli már régen kipakolta a felszerelését.

 Gondoltam megnézem Gábort is, hogy boldogul első versenye előtt. Az egy darab botját, szákját és merítőhálóját sikeresen „kicsomagolta” már.

Zolika úgy döntött ott marad vele, így inkább végignéztem a sort. (Na azért nem végig, csak a mi oldalunkon.) Összesen három darab rakós számoltam. Nem valami sok. Bár amikor át kellett őket lépni, olyankor soknak tűnt.

Az egyik igen kiváló horgász barátunk is rakóssal horgászott mikor is egy figyelmetlen kószáló rálépett egy tagjára… Egyik oldalról iszonyatos méreg, a másikról igen drága mulatság. Nos én nem akartam így járni ezért borzasztóan vigyáztam és figyeltem. Aztán arra gondoltam már annyira figyelek, hogy biztos orra bukom az egyikben. Szerencsére a rakósok is és én is megúsztuk a nap folyamán az egymásba gabalyodást.
Voltak a versenyen mindenféle népek. Egyet én is ismertem, Trokán Péter színészt.

Mázlistásan jó helyre sorsolta magát. Gyanús? Na jó, nem gonoszkodom… Ő legalább fogott halat. Voltak fiatalok, idősebbek, családok, természetrombolók…